Tartalom

Kedves olvasó, a legördülő menü rejti a tartalomjegyzéket és ez az oldal csupán arra készült, hogy szebb legyen a dizájn. Őszintén szólva fogalmam sincs hogyan jutottál ide, de ha már ide tévedtél, engedd meg, hogy elmeséljek egy rövid történetet:

Volt egyszer egy kutya. Apró és sovány kis jószág volt, csak egy sok kóborló anyátlan és elesett szőrpamacs közül. Szerencsétlen kis szuka volt, az utcákon élt és szemetet evett, mikor el tudott csenni egy-egy falatot. Az erősebb kutyák rendszerint elmarták tőle az összeset. Élete abból állt, hogy fázott, éhes volt, és félt mindentől, ami nagyobb volt nála. Embert nem látott egészen addig, amíg meg nem jelent az életében a sintér. A sintér először csak a nagy kutyák közül vitt el párat, azokat, akik nem féltek, azokat akik nem bújtak s nem szaladtak el ha embert láttak. De egyre több és több helyen járt a sintér, és egyre kevesebb helyre lehetett bújni, és egy nap nem volt hová szaladni többé. A kutya bepisilt, mikor elkapta a sintér, és bepisilt, mikor ketrecbe dugta a telepen. A fogság nem is volt  olyan rossz, a kutya életében először nem fázott, és enni is több jutott mint bármikor. Félni persze félt, de háromból kettő már egész jó dolog. A fogságban olyan dolgoktól is lehetett félni,  amik az utcán nem voltak, mint a tűk és az orvosok, és mindenféle fura szagok, amik szúrtak és martak. És persze lehetett félni attól, hogy mi történhet még; a kutya a bezártságot nem értette, nem tudta miért került ketrecbe, miért szurkálták meg, és miért van olyan furcsa szaga mindennek, és mit keres ott az a sok-sok másik kutya.

  Teltek a napok ezen a helyen, és a kutya is napról-napra élt-éldegélt ketrecbe zárva, s mint a a nagyok és a kicsik, a félénkek és a vadak ő is ugatott, szuszogott, sírt és persze félt. Ahogy teltek a napok, kiderült, hogy ezen a helyen semelyik kutya nem marad sokáig. Az, hogy egy-egy kutyát elvisznek és más kutyák jönnek a helyükre nagyon nyugtalanító és ijesztő volt; ha a kutya tudott volna fogalmakban gondolkodni és nyüszítésen és ugatáson túl kicsit szofisztikáltabban vokalizálni érzéseit, akkor talán könnyebben kifejezhette volna mennyire nem kutyához illő dolog őt ketrecben tartani, megvizsgálni és szurkálni mindenféle tűkkel miközben a kutyapopulációban ilyen drámai változások zajlanak minden nap, de mivel kutya volt, így csak remegett, nyüszített, behúzta fülét-farkát, és mikor nagyon félt, bepisilt.

Egyszer aztán eljöttek érte is. Miután lepisilte az embert aki kézbe vette, a kutya hamarosan megtapasztalta a szabadságot egy olyan helyen, ami maga volt a boldogság. A kutya máshová került, olyan helyre ahol elfelejtette, hogy vannak orvosok és sintérek és ketrecek. Kertes házba került, kedves emberek közé akik nem voltak olyan nagyok, ahol mindig volt enni, ahol meleg volt és puha helyet adtak neki. A kutya megtanult hallgatni és figyelni az emberekre, mert néha mondtak olyasmit, amiről tudta, hogy neki szól. Néha már értette is, hogy mit kell csinálnia.

Reklámok

Ide követheted el a hozzászólásaid.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s