Esszé

különböző témákban felvázolt gondolatmeneteim. Komolynak tekintendőek, de tényleg.

Az élet értelemének értelmetlenségéről

Köszöntöm a kedves olvasókat ismételten a blogon. Remélhetőleg szellemi képességeitek teljes birtokában érkeztetek, mivel csak úgy passzióból a mai alkalommal kiposztoltam egy ilyen velőset.

 Elöljáróban annyit erről az írásomról, hogy senkit ne ijesszen meg a cím – Nem vagyok emós vagy goth, és az esszé nem “az élet értelmetlen, ezért feketében járok és sírok” hangvitelű pop-nihilizmusom kiáltványa, hanem egy egész másfajta filozófiai dimenzióját boncolgatja az örök kérdésnek; hogy ab ovo mi a bajom a kérdésfeltevéssel. A mai alkalommal arra invitálnék minden amatőr filozófust (a bölcsesség szeretetét szeretőket), hogy kövessenek bátran erre a röpke kirándulásra, ahol a bölcselet sekély(es)ebb holtágainak egyikébe merészkedünk el, hogy a rossz kérdésekről merengjünk, az okok és célok összekeveréséről elmélkedjünk, az emberi gondolkodás korlátairól gondolkodjunk, és persze megmondjuk a tutit úgy, hogy valójában nem is jutottunk semmi értelmes következtetésre. (No de mi mástól lesz bölcselet a bölcselet, ha nem attól, hogy rendre túlvállaljuk magunkat?)

(tovább…)

Reklámok

Obsequium amicos, veritas odium parit

Üdvözlök ismételten minden kedves olvasót a Blogon.

Manapság népszerű beszédtéma lett, hogy milyen fontos is a szólás, a vélemény ill. a sajtó szabadsága. A modern nyugati intellektuális hagyomány és a demokratikus társadalom sarokkövei ezek az értékek, és így aztán a nyugaton a törvénykezés csak bizonyos esetekben korlátozza, hogy mit lehet mondani – így pl. Európában a holokauszttagadás, az uszítás, a rágalmazás és az un. gyűlöletbeszéd olyasmik, amik nem férnek bele szólás szabadságába, míg Amerikában az uszításon és rágalmazáson kívül nincs korlátozva az ember törvényileg. Azonban nem a törvény az, ami miatt a témáról írok ma – hiszen a törvények jönnek és mennek, s még az alaptörvény sem marad állandó. A mai eszmefuttatás sokkal inkább a korszellem egy aggasztó szegletét elemzi röviden; lényege dióhéjban, hogy hiába a jog engedékenysége és a szólásszabadság piedesztálra emelése, ha nem hiszünk abban, hogy ez a szabadságjog általánosan érvényes mindenkire. Ha nem internalizáltuk mindannyian az egyébként magasztos alapelveinket, akkor kérem nem beszélhetünk kulturális minimumról, és nem vagyunk civilizáció többé.

A történelmi tapasztalataink nyomán nem alaptalanul félünk attól, hogy az állami leviatán korlátozhatja polgárait a szabadságjogainkban pont a jog eszközeivel visszaélve, ezért manapság rengeteg civil szervezet vizsgálódik és ügyel arra, hogy ne maradjon észrevétlenül a sajtó- és szólásszabadság semmilyen állami korlátozása. Ugyanakkor a szólásszabadságra leselkedő valódi fenyegetés lejjebbről fakad; belőlünk.

A XXI. század meghatározó kulturális színtere az internet, ahol mindenki hangot kap és mindenki véleményt mond, ahol mindenki bírál és mindenki ítélkezik – vigyázó szemetek az internetre vessétek, ahol találkozhatunk a jó ízlés és mértékletesség önjelölt őrzőivel, és az ösztön-vezérelte és általánosan emberi gyarlóságok modern megtestesüléseivel. A tömegkommunikációnak és az internetnek következményeképp egyre inkább felerősödik és elviselhetetlenebbé fajul a csoportgondolkodás, a felháborodás, az átgondolatlan reakciók, a zabolátlan düh és képmutatás pusztító egyvelege, aminek lángjait a média és az átlagember egyaránt előszeretettel szítja; ez az árhullám pedig maga alá temet mindenkit, aki a közvélekedéssel és közízléssel ellentétesen mert gondolkozni. Ha ne adj isten feszegetsz valamiféle  társadalmi tabut a moralisták azonnal megjelennek, hátuk mögött pedig habzó szájú és lincselni kész tömeg gyülekezik. Az elrettentő példák számosak, és mindenki látta már, hogy mi történik a gondolatbűnözőkkel.

A balos lelkületűek buzgón bólogatnak már, hogy igen-igen, mi bizony megmondtuk, mennyire reménytelenül fasizálódunk; de nagyobbat nem is tévedhetnének; a korszellem ugyanis manapság menthetetlenül balos. Nem meglepő, hogy balról előz manapság a virtuális lynchmob, a fegyvereik pedig a kiközösítés és a zaklatás.

Hogy mire gondolok? Arra, hogy Minden hétre jut pár ilyen hír: A főállású francia polgárpukkasztót, Dieudonné-t letartóztatták egy rosszul elsült Charlie Hebdozós Tweetje miatt, mondván a terroristákat támogatta vele; az újságírók szerint megérdemelte, közismert antiszemita. A PEGIDA alapítója viccesnek szánt hitlerbajszos fotóján tömegek akadtak ki – az újságírók szerint mindenki tudta, hogy náci, mondjon csak le. Maksát már nem csak feministák perlik hanem a médiahatóság is eljárást indít a rosszul elsült nemi erőszakos vicce miatt; az újságíró már rég megírta, hogy micsoda érzéketlen tahó nőgyűlölő, és feltehetőleg kriptonáci. (Ennyire nem értjük már a viccet? Iocus odium parit?)

S nem csak rosszul elsült viccekért hurcolnak meg embereket manapság. Emlékszünk még Kálmán Olga megrökönyödésére, amikor  Schiffer András nem volt hajlandó hisztériázni a megszállási emlékműről, s emlékszünk arra is, ahogy a sajtó utána hetekig kígyót-békát kiáltott rá. Akire talán nem mindenki emlékszik, az James Watson, a Nobel-dijas genetikus, aki azt találta mondani, hogy az IQ tesztekből ítélve az afrikaiak kevésbé intelligensek – közmondásos rasszizmusa miatt rég nyugdíjazták, s a tudomány számkivetettként tengeti napjait. A Nobeljét is eladta.

A félelem légköre sűrűsödik, és az egyetlen megoldás az ellen, hogy célponttá válj ebben a közegben pedig egyre inkább csak az öncenzúra marad. Ez így is van jól, nyugtázza magában az egyszeri baloldali ezt a tényt két Je Suis Charlie tweet között, hiszen fasiszták véleményére nincs szükség a XXI. században. Hogy lehetne cenzúrának bélyegezni amit csinálunk, hiszen mikor az emberek összefognak és megrohamozzák ellenségeiket Twitter-kommentekben (#Charlie), véleménycikkekben és minden egyéb rendelkezésre álló platformon? Ez nem olyan, mint mikor egy állam vagy egy terrorszervezet próbálja előírni mindenki másnak, mit szabad gondolni és mit szabad mondani; épp ellenkezőleg, mikor felemeljük a hangunkat az ilyen gondolatbűnöző nácik elsöpréséért, az a szólásszabadság legtisztább kifejeződése! Így okoskodván, jakobinus lázban égve az egyszeri baloldali nem veszi észre, hogy saját fejét hajtja épp guillotine alá.

Ami engem illet, szerintem mindannyian felelősök vagyunk azért, hogy ne legyen uralkodó a mob-mentalitás. Nem csak újságírók és politikusok uszítása hergeli addig a tömeget, hogy öncenzúrára vagy páriasorsra kényszerítse azokat, akik másképp gondolkodnak, hanem ez egy belső igényből fakad hogy engedjük nekik; abból az igényből, hogy az ember másokkal együtt tömeggé olvadhasson; ez ellen pedig mindenkinek küzdenie kell. Néha attól félek, hogy erre nem vagyunk képesek, és egy torz totalitárius szellemiség előszelét érzem, a magasztos nyugati gondolkodásmód halálának a hírnökeit hallom, s amit látok az a modern világ egyik váratlan, de nem meglepő vagy elkerülhető következménye. Miközben mindenki boldogan konstatálja, hogy egyre inkább olyan világban élünk ahol minden ember hallathatja a hangját; hogy olyan kor termékei vagyunk, ahol mindenki mindenhez hozzászól; én azt látom, hogy ennek árnyoldalaként fennáll az a veszély, hogy világunk elfajzott és szörnyűséges hellyé válik, ahol a szólás szabadságával nem élnek, hanem visszaélnek. Ebben a torz világban a szólás és a vélemény szabadsága pedig illuzórikussá válik, s újságíró, politikus és közember mind dogmatikus ideológussá züllik – az ideológus intoleranciája a másként gondolkodók iránt pedig közmondásos.

Amikor az embernek mérlegelni kell a véleménye kimondásának politikai következményeit, igencsak közel az a pont, ahonnét már nincs többé visszaút – ha ezen a ponton egyszer túllendültünk, onnantól valójában csak egy dologra használhatod a nehezen megtalált a hangod; hogy együtt üvölts a farkasokkal.

Keblek és irónia

Keblek és irónia.

Vázlatos ismertető az irónia jelenségéről.

“Ironie versteht der Leser nie.”

Ezen bejegyzés mindazokhoz szól, akiknek fejében az irónia, mint homályos és nehezen érthető fogalom él, akik a köznapi használatban elkoptatott szó hallatán bizonytalanok a konkrét jelentését illetően,  vagy akik egyszerűen tudni akarják, hogy mit is takar az irónia. Filozófiai értekezések, Kirkegaard, Szókratész  és egyéb nagy gondolkodók idézgetése helyett,  metafizikai boncolgatások helyett, csupán egy egyszerű, hétköznapokból kiragadott példán fogom ma illusztrálni az irónia jelenségét.  Az iróniát, mint műfajt a fogalom tisztázása után érintőlegesen szintén tárgyalni fogom. Ha később szükségesnek érzem, vagy  a visszajelzések megkövetelik, kiegészítem még a bejegyzést (vagy elveszek belőle, igény szerint).
Fogjunk hát hozzá. (tovább…)

Jim Goad – Az underground hazugság.

Figyelmeztetés: Ez a bejegyzés vulgáris kifejezéseket tartalmaz, és erősen sértő. Tudom, mert én fordítottam, és a hitelességre mentem rá. Egy álmatlan éjszakát töltöttem ki vele, ezért valószínűleg nem tökéletes fordítás; ha van kedved a fordításom összevetni az eredetivel, és javaslatokat tenni, hogyan javíthatnék rajta, az eredeti angol szöveg megtalálgató itt. Nem akarok megsérteni ezzel senkit, pusztán lenyűgözött ez az írás, és szeretném megosztani mindenkivel, aki esetleg nem ismerné. Aki kibírja a végéig, az kap egy sütit. (Ajánlom ezt a fordítást az összes olvasómnak, különösképp Chiakinak.)
(Frissítés, 2009. január 28. Nyelvhelyességi, helyesírási, és fordítási pontatlanságok javítva.)

(tovább…)

Mégis, mi a franc az a műveltség?

Blogböngészősdit játszottam a minap, és miközben a kollégák oldalain ólálkodtam (lurked), olvasgattam és mazsolázgattam a kommentek közül, szemet szúrt valami. A teljesség kedvéért megadom a témát, ahol rábukkantam a szememet böködő szálkára: Karácsony és a vallás (itt). Jó téma, ha az ember kommenteket akar, hisz a vallásról mindenkinek van véleménye, könnyű provokatívnak lenni, és mindig csodálatosan meddő vitákat szül (trollkodásra kiválóan alkalmas). Mindazonáltal rám nem hat már egy ideje. (Az ember nem csak a politikától kaphat csömört.) Nem, az én szálkám, ami a figyelmemet megragadta, egy másik közhely: a műveltség. (Szűkebb kontextusban: „hogy a tudomány és a hit kizárja egymást […] elfogadható érv egy félművelt, bigottan materialista embertől, de egy olyan magas szinten képzett értelmiségitől, mint te, elfogadhatatlan.” Mellékesen megjegyezve: Imádnám úgy szétszedni random jesusfreak fenti állítását a hitről és a tudományról, mint azt Darwin rottweilere teszi új könyvében. Talán egy komment erejéig meg is teszem…később.)

(tovább…)

Miért és hogyan trollkodjunk? (how-to guide és esszé egyben.)

( 2. Átdolgozott változat.)

I. Miért.

Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy miért pont egy ilyen rosszindulatú, és általánosan elítélt tevékenységről írok? Egyrészt azért, mert a magyar fórumokon nincs elég belőlünk, trollokból, és a fajtánk magyar képviselői közül is csak kevesen tudnak minőségi trollkodást nyújtani. (Igen, nincs elég tehetséges trollunk, jól olvastad!) Másrészt, hülyéből viszont sok van a magyar hálón, és úgy érzem, hogy a retardált populáció véleményével és stílusával mérgezi, semmitmondó és üres postokkal szennyezi fórumainkat, és értelmes beszélgetésnek alig hagy helyet. Mindannyian láttunk olyan threadeket bizonyos fórumokon (amiket nem említek név szerint, mert ez nem a reklám helye) amiknek a témája: “Ki a legerősebb animekarakter?” És az a vicc, hogy ezt a threadet nem trollkodásból indították.
A magyarországi anime-community, és ezzel együtt a magyar net alpári és alacsony színvonalú, és ezen a legnagyobb jó szándékkal se tudtunk változtatni (próbálkozásaink kudarcba fulladtak, és a weeabooság erősebb, mint bármikor). Én a magam részéről nem is próbálkozom tovább, nem építek több fórumot, amit példaértékű színvonalra feltornászunk, csak azért hogy a nyakunkba omoljon az egész. Többször nem. De szerencsére vannak más megoldások is. (tovább…)