Abortált ötletek Legjobbjai: Labirintus

Köszöntöm ismételten a kedves olvasókat. 2015-et írunk immáron, és mindenki óriási közönyére ebben az évben végre ismét sikerült előmásznom abból a mély és koszos lyukból, ahonnét abortált ötleteimet és minden egyéb hasonszőrű kreálmányomat származtatom. Üröm az örömtelenségben, hogy most sem jöttem üres kézzel, s idén egy újabb abortált ötletet tárok a világ elé. Szinte hallom is lelki füleimmel a tapsvihart, ami e teljesítményért méltón megillet. (Congrats Shinji, now pilot that fucking robot.)

“Miről szól ez az írás?” kérdezheti joggal az olvasó, a szürkeállomány perifériáján lebegő egyéb kimondatlan kérdésekkel egyetemben: “Mit olvastam, miért olvastam el, és egyáltalán mire véljem?” Minden bizonnyal vetődnek majd fel olvasás után ilyen, s hasonló gondolatok, de azért ne szaladjunk ennyire előre. Menjünk inkább kicsit visszább a fogantatásig, 2012 decemberébe, amikor az éves önreflexióm keretében és az óév búcsúztatásául sikerült némi allegórián keresztül desztillálnom az elmúlt évem, és talán életem egyik legnehezebben levont tanulságát kb. nyolcszáz szóba. A kontextust engedelmetekkel nem is árnyalnám; maradjunk annyiban, hogy jó filozófusi szellemben azt mondtam magamban “találtam egy igazságot” és nem álltam meg itt a bölcseletben – univerzalizmusra törekedvén kiterjesztve az igazságomat a világ minden jelenségére – hanem haladok, keresem az igazságaimat egyre tovább. Ami az óév e hordalékát illeti, bizony a következő reggelen már viszketett a kezem, hogy töröljem a francba, de végül inkább hagytam évekig szuperpozícióban lebegni  lomtár és  publikálás között.  Egészen mostanáig. 

(tovább…)

Our dark lord, Garfield – Homebrew evil cat comic

Történt egyszer régen, hogy rátaláltam egy oldalra, amivel egész jó kis képregényeket lehetett összedobni. Önmagában ez az oldal is említésre méltó és remélhetőleg kellemes perceket fog okozni mindenkinek… viszont nem az oldalt reklámoznám ezzel a rövidke kis bejegyzéssel, hanem azt amit elkövettem vele:
A macskatestbe született Antikrisztus,  SÖTÉT URUNK, GARFIELD történeteit. (Angoltudást igényel a képregény – sorry people, just the way it is.) (tovább…)

Blog Reboot

Ajánlom minden kedves olvasó figyelmébe a következő Twitter-terjedelmű tájékoztatót:

A blog ideiglenes jelleggel újra aktív. Úgy döntöttem, hogy a következő hónapokban körülbelül heti rendszerességgel közlök le egy-egy írást.

Elöljáróban annyit a tervezett bejegyzésekről, hogy a témaválasztásom meglehetősen eklektikus – lesz egy képregényposzt, megszellőztetek pár eszmefuttatást (meglátjuk melyik fut messzibbre) ezen felül számítani lehet filozófiai agymenésre és kukából kimentett abortált ötletre is.

Kérem korlátozni a gratulációkat, az üdvrivalgást, és a Kossuth-díj jelöléseket.

Abortált ötletek legjobbjai: Végső Leszámolás

Ez az írás a közelmúltban abortált ötletként publikált, de jóval korábban lejegyzett stílgyíkomra készült válaszul, talán vetélkedésképp (abortuszos szóvicc, kövezzetek meg). Keltezése megközelítőleg a második leghíresebb magyar állat, a pannon puma (Puma paleohungaricus potensis) kipusztulásának idejére datálható.

A végső leszámolás tudtommal teljes és csorbítatlan, viszont valamiért már nem igazán tetszik a szerzőnek. (Vagy felnőtt azóta, vagy Fagy0s  ezt is bebaszva írta,  mint anno a terror háza vs. emlékpontosat.  Jó korszak volt az is.) (tovább…)

Abortált ötletek legjobbjai: Nyomós indok

Ismét köszöntök minden olvasót a blogon.

Abortált ötletek legjobbjai címmel futó sorozatunk következő darabja (tetszés szerint stílgyak, életkép, karcolat), a Nyomós indok voltaképpen nem elvetélt idea, hisz anno a JSZP-n megjelent, publikált írás. Nagyon egyszerű indoka van, hogy újra közzéteszem: épp nincs semmi jó ötletem, és ez a cucc itt lapul a blogon már több, mint egy éve a tucat leselejtezett, publikálatlan írásom között. Bár technikailag egyszer már “megszületett”, szellemében  valamennyire mégiscsak abortált ötletről van szó. (Amúgy nem is hiszem, hogy ez a kis különbségtétel, vagy akár az egész gondolatmenet bárkit is érdekelne, de attól még kukacoskodjuk egészséggel.)

Elöljáróban csak annyit még erről a darabról, hogy Stefan Zweig után szabadon alkalmaztam egy elbeszélői technikát, némi csavarral a végén. Aki nem ismerné, annak elmondom a receptet: Az elbeszélő utazik, közben szem- vagy fültanúja lesz egy különös történetnek (Sakknovella, ámok, stb.). És persze minden szó igaz. (tovább…)

Shaun Tan – The Arrival

Üdvözlök ismét minden kedves olvasót a blogon, beleértve újakat és régieket, e-stalkereket, spambotokat, cenzorasszonyokat  egyaránt. (Csak a nagy testvér kedvéért idefirkantom, hogy én a narancsos médiahatóságot is kifejezetten lájkolom, mert az nekem kilenc fővel több olvasót jelent.)

Ahogy az lenni szokott,  idén sem bírtam türtőztetni magam, és újévi fogadalomként ismét elhatároztam, hogy tövig nyomom a gázpedált az információs szupersztrádán (ráadásnak még belököm a turbo-boostot  is, mint KITT-en a Michael Knight szokta, vagy mint Izriot barátommal tettük a pezsgővel szilvesztertájt) és irdatlan iramomban az új évtizedre már tényleg megpróbálom feltornászni minimum havi egyre (!) a  bejegyzések számát. Láthatjátok, milyen jól haladok: Január első bejegyzése következik, februárban.

Zaizentasztikus képregényajánló sorozatunk következő kiadásában egy bizonyos Shaun Tan, ausztrál-kínai képregényíró és rajzoló többek közt Hugo-díjra is jelölt, 2006-os munkájával ismerkedhetünk meg, amiből kiderül, hogy milyen érzés lehet, ha az emigrációnk az új világba és egy durva LSD-trip  egybeesik! Mielőtt nekivágnánk, kérlek, helyezzétek magatokat kényelembe, dőljetek bátran hátra,  tekerjetek egyet az egéren, és  igyátok  oly elmélyülten a szavaimat, mint ahogy megbecsült indán barátom, Szinesztéziás Holló John szokta a  peyotés teáját. (Mielőtt még megcsömörlik a kedves olvasótábor a Gonzo-vadhajtásoktól, megígérem, hogy komolykodni fogok innentől, szóval tessék felkészülni.)   Csapjunk is a sűrűjébe, és jöjjön az aktuális képregény-ízelítő! (tovább…)

Nekrológ egy magazin margójára.

Nem,  valóban nem káprázat, kedves olvasó, hogy rendhagyó módon új, ámbár rövidke post jelent meg a blogon.  (Még csak nem is repost, nahát!) A többek által tematizált alkalom ezúttal, hogy a magyar anime-kultúra egyik népszerűsítő sajtótermékét jóízűen felfalta a másik, ahogy erről ebben a rövid közleményben értesülhettünk (engedelmetekkel csupán idézem a gyászjelentést, nem linkelek):

“Az Animestars és a Mondo eddig is baráti viszonya novembertől újabb fázisba lép – az AS megszűnik mint önálló magazin és a Mondo oldalaira költözik egy független blokk formájában. Az ok? A jelen gazdasági helyzetben azt láttuk a legjobbnak, ha egyesítjük erőinket, és együtt próbálunk meg túlélni. A novemberben induló AS-blokkba a jól ismert ‘starsos szerzők írnak majd, sőt, az eredeti dizájnt is igyekszünk megtartani. Fogadjátok őket szeretettel, biztosak vagyunk benne, hogy új színt hoznak a Mondóba!”  – Mondo

A  fentebbi közleményből cinikusan következtethetnénk is rögtön, hogy az emlegetett ‘baráti viszony’ a magyar üzleti életben mit is takar (annak ismeretében meg pláne, hogy a két fél egyes képviselői  a barátságos rivalizálás keretében egy csimpánzhorda eleganciájával hajigálták egymásra a fekáliát)  szerintem viszont ebben az esetben tényleg nem a “megeszem a szíved, hogy erősebb legyek” sámánisztikus farkastörvénye érvényesül, hanem valóban a haverok megmentéséről van szó (más körökben kádermegmaradásnak neveznék az ilyet). Az összevonás apropója, hogy aki nem haver, azt bizony most jól ki is rúgják, persze garantáltan csak minőségi szempontok miatt.  De most komolyan: épeszű ember Magyarországon nem anime-újságírásból csinál karriert. (Aki ért valamit ennél az újságnál, tudja  is ezt.)  Akárhogy is legyen, az Animestarsszal mindenképp véget ért egy korszak – és e korszak lezárására írtam ezt a verset.

.

Nekrológ egy magazin margójára.
(lírikus tisztelgés az Animestars előtt, Zaizen Jotaro által)

.

Nehéz volt megrágni s lenyelni. Vége. Bekebeleződtél.

Tizenhat órát emésztettem magamban– s utána még hosszasan ültem.

Töprengtem: Milyen voltál újonnan – s mi marad belőled?

Erőlködöm, összerándulok, s utoljára felidézlek, ahogy vagy most.

Négyszínnyomásos csodádon erősen meglátszik a színvonal,

mégis érezni a végzeted átható szagát. Elhagytál engem.

Mélybe ránt az örvény, de angolosan távozol.

S én mosom kezeimet.

:

— -÷- —

:

:

R.I.P.