Breaking: a japánok az emberiség pandái (TL;DR)

Eredetileg 2016 január 27.én, a Zahadumon publikált cikkem.

THIS CAN'T BE REAL

TL;DR rovatunk következik.

Mint ismeretes, japán a bolygó egyik leginkább elöregedő társadalma. A fertilitási rátájuk egy időben alacsonyabb volt a miénknél, és a németek zuhanó fertilitása is csak 2014-ben esett a japánoké alá. Persze most vonogathatjuk a vállunkat, hogy igen, ez a fejlett társadalmak rákfenéje, emiatt aztán igazán nem lenne indokolt a japánokat kinevezni az emberiség pandáivá. Nos nem csupán a katasztrofális fertilitási rátájuk miatt született eme a párhuzam, hanem néhány egyéb érdekes szám tükrében, amit volt szerencsém olvasni a minap.

Viszonylag friss kutatások a következő elképesztő számokat produkálták:
• A japán szinglik közel felét nem érdekli a párkapcsolat. 
• A 20-as éveikben járó japán férfiak 41,6% sosem randizott.

• az egyedülálló férfiak 27.6%-át, az egyedülálló nőknek 22.6%-át nem is érdekli az ellenkező nem.
• A japán férfiak 26%-nak 34 éves koráig nem volt semmiféle szexuális élménye (partnerrel legalábbis).
• A japán nőknél 34 éves korig bezárólag 23% volt az, akinek nem volt semmilyen szexuális élménye.
• A megkérdezett férfiak 10.1%-a mondta azt, hogy a szex „túl sok munkába kerül”, és nem is éri meg.

No de, milyen alattomos társadalomromboló önző paraziták ezek a szinglik, fintoroghatnak a semjénzsolt-lelkűek, és joggal kérdezhetik: Mi van a normális, házas japánokkal? Házasságban ugye azért csak szexelnek az emberek (a misszionárius pozícióban, takaró alatt, leoltott lámpáknál) még ha nem is keresztények? Sajnos a japán valóság lerángatja a magas lóról a házasságról dédelgetett ábrándjainkat, ugyanis a helyzet a házas japánok körében sem valami rózsás: a felmérések szerint a házas japánok 44,6 százaléka bizony nem szexel. (Mármint egyáltalán; többé már nem. A megnevezett okok között általában a gyerekeket ill. a sok munkát mondták legtöbben, miért marad el az etyepetye.)

Minden egy irányba mutat, és ez bizony az, hogy az egész japán társadalom egyre inkább olyan mint a panda; az istenért sem akarnak rendesen szexelni. Mi sem mutatja ezt jobban, mint egy tavalyi kutatás, ami azt a kérdést tette fel a japánoknak, hogy szexeltek-e az előző hónapban. Erre az egyszerű kérdésre a megkérdezett emberek 49.3%-a válaszolt nemmel. A szenzációéhes japán sajtóban természetesen felkapták a hírt, és rendszerint csak “cölibátus szindrómaként” (セックスしない症候群 – sekkusu shinai shōkōgun) emlegetik a problémát.

A fentebbi számokban persze korántsem az a legérdekesebb, hogy valóban igazak-e. Amellett, hogy tényszerűek vagy túlzóak-e japán elpandásodásának a hírei, egy érdekesebb kérdés azt megvizsgálni, hogy mit gondolnak erről problémáról maguk az érintettek. Vajon mit mondanak a japánok, hogyan gondolják megoldani, illetve mit (és kiket) tartanak felelősnek?

A felelősség kérdése természetesen az első, ami ilyen kérdésnél megválaszolásra kerül. Ami a férfiakat illeti, a bűnbakok az un. “növényevő férfiak” (草食系男子 – sōshoku-kei danshi) lettek; a sajtó szemében ők kb. a szinglik közül a fentebbi 10%-nyi fickó, akik állítólag azért nem szexelnek, mivel túl sok munkájukba kerülne befűzni egy hajlandó partnert. A szexualitásban illetve a mindennapi életben tanúsított passzivitásukat leszámítva amúgy sok kirívó ezekben a férfiakban tényleg nincsen: jellemzően ápoltak, visszafogottan divatosak (egyiket-másikat mondjuk már-már metroszexuálisnak nézhetné az ember) és nyíltan megvetik azokat a tevékenységeket illetve tulajdonságokat, amiket a tradicionális maszkulinitással azonosítanak, így pl. az agresszivitás, az ambíció, és a kezdeményezőkészség. A lázadásuk a tradicionális japán férfiszerep ellen voltaképp a japán munkaetika, a “salaryman” (サラリーマン – Sararīman) ideáljának a teljes elutasítása, ahogyan az pl. Yasuhito Sekine (öndefiníciója szerint növényevő férfi) alábbi szavaiból is kicsenghet:

Korábban [az 1980-as években], A japán férfiaknak szenvedélyesnek és agresszívnek kellett lenniük, de manapság ezeket a tulajdonságokat nem szeretik többé. A mi tagjainknak szelíd a személyiségük. Ők csak egyszerűen azt élvezik amit szeretnek, előítéletek nélkül. Nem korlátozzák őket elvárások.

Ami a női bűnbakot illeti, japán a tradicionális szerepek és a modern nőkép metszéspontja közé szorulva találta meg őt. A démon-feleség (鬼嫁 – oniyome) mitológiai rémképe után elnevezett dolgozó, családos nőkről van szó, akik a házasság és a gyerekvállalás után nem hajlandóak besüppedni a hagyományos női szerepbe, a főállású családanya-feleség szerepébe, hanem lehetőleg visszamennének dolgozni. A “démon-feleség” ritka, ugyanis a japán nők 70%-a marad tartósan otthon az első gyerek után. Ebben a magas számban társadalmi elvárások a kevésbé befolyásos tényező, ugyanis japánban a cégek kérlelhetetlenül rugalmatlanok, és a “mindened add bele, 14 órázz szünet nélkül” salaryman-munkaetikával nem tartják összeegyeztethetőnek a feleség és anya szerepköreit, ahol az erő és figyelem szükségképp megoszlik munkahely és család között. Tekintve az abszurd munkahelyi elvárásokat, nem meglepő, hogy sok nő inkább választja a családot. Már akinek van választása ugye, hiszen bölcsődéből, óvodából, gyermekmegőrző helyből nagyon kevés van; 10,000 emberre mindössze 166 jut. Emellett ráadásul nagyon kevés japán cég hajlandó a kisgyermekes anyák megváltozott munkarendjéhez alkalmazkodni, így aztán nőként házasodni ill. gyereket vállalni kész karrier-öngyilkosság japánban, ráadásul bezár egy olyan életmódba, amiben nem feltétlenül kívánsz élni. Az a nő, aki karriert szeretne, vagy nem alapít családot, vagy pedig démon-feleség lesz, és kénytelen elviselni az anyós és a többi nő rosszalló tekintetét és megjegyzéseit.

No de, merülhet fel a kérdés, mégis mit lehet tenni, hogy japán ne kerüljön a pandák sorsára? A japán kormány például szívügyeként kezeli és igyekszik megoldani a demográfiai kérdést, beleértve ezt a szexválságot is. (Csakúgy, mint az Orbán-kormány nálunk -indokolatlan orbánozás ezzel kipipálva.) Így például Shindzo Abe japán miniszerelnök azzal oldaná meg a dolgokat, hogy igyekszik több nőt beterelni a munkaerőpiacra, és az apákat pedig megpróbálja a család világába terelni azzal, hogy az apák is elmehetnének szülés utáni szabadságra. Emellett a bölcsődei férőhelyeket számát is emelni igyekszik – kérdés, hogy ettől majd többen szexelnelnek-e. Amúgy vicces felvetésekből is adózott, így pl. egy, a szingliadónál is ordasabb javaslat szerint a jóképű fickókra kellene kivetni adót, így téve vonzóbbá a randább többséget. (Egyébként az adót nem egy bishōnen-nek nevezhető illető javasolta.)

Források:
http://www.japantimes.co.jp/ne…

http://www.mcclatchydc.com/new…
http://www.techinsider.io/half…
http://www.npr.org/templates/s…
http://www.bloomberg.com/news/…
http://www.ibtimes.com/japan-p…
http://www.japancrush.com/2012…
————————————

No mármost, aki idáig képes volt végigolvasni ezt a cikket, az megérdemelte, hogy személyes véleményt is mondjak. Az első:
Mindez amit olvastunk akár ismerősnek is hangozhat, de hiába a sok párhuzam, Japán azért nem pont olyan hely, mint Magyarország. Japán egy olyan társadalom, ahol az emberek annyira zárkózottak és magányosak, hogy hajlandóak fizetni egymásnak mindennemű intimitásért, beleértve a prostitúciót, a beszélgetést, vagy a “gaarufurendo experience“-t is. Nem egy paradicsom. Persze tudom ám, hogy minden ami szar külföldön, Magyarországon annál is sokkal szarabb kell legyen – ez a mi kivagyiságunk ugye, hogy mi vagyunk a legszarabb hely a bolygón, és ha még nem, akkor pont oda igyekszünk épp, hogy mi legyünk a legszarabb. (De komolyan, miközben olvasod ezt a cikket valaki a kommentekhez pont azt klimpírozza épp, hogy Magyarország fertilitása alacsonyabb, mint Japáné. Jó tanács: Guglizd le, hogy japanese cuddle cafe, és aztán lődd a Magyarország-párhuzamot, komám. )

A második: Szerintem a “szexválság” oka nem a japán emberekben keresendő. Az életmódjuk a ludas; a japán emberek ugyanis hiába élnek úgy, mintha hangyák lennének, valójában nem lehetnek érzéketlen drónok, mert emberek ők is; ezért azzal lázadnak, hogy szép lassan pandákká válnak. Szerintem a japánok a lelkük mélyén igazán rühellik a japán életmódot és különösen a munkatempót.

Mikor egy japán tesz egy ilyen megjegyzést, hogy a szex és a párkapcsolat az túl sok munka, valójában nem azt érti alatta, hogy a szex vagy a párkapcsolat kerül túl sok munkájába, hanem úgy általában a túl sok munkából van elege. Túl sok a napi 15 óra gürcölés, hogy megengedhessen magának egy szardíniásdoboznál nagyobb lakást, ahova befér egy feleség. Túl sok az elvárás a nyakába, hogy 50 éven keresztül heti hat nap ugyanazt csinálja, mint egy robot, hogy megengedhesse magának a feleséget és a gyereket. Akkor már inkább bedobja a gyeplőt. Ugyanez igaz a nőkre is; robotolni otthon, a férjedet csak sötétben látni, kiverni a kisfiadnak hogy jobban tanuljon (hahaha, ez sem valami vicc ám, és nem is valami rossz pornó; aki kér újságcikket, annak adok linket) sem egy leányálom. Szerintem ez valahol lejön mindenkinek, aki látott valaha animét; azért fetisizálja minden japán rajzfilm (és rengeteg japán pornó) az iskolát, mert a legtöbben ott érezték magukat utoljára szabadnak – pedig azért a japánoknak diákként sincs szabadidejük, mert esténként és nyáron is mennek az esti iskolába magolni.

/TL;DR

Reklámok

Ide követheted el a hozzászólásaid.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s