Creative douchebaggery

Üdv kedves olvasóim, mind a ketten. (Engedelmetekkel nem térnék most ki arra, hogy mi a rákért vagytok itten, mikor szófosás helyett itt betű-székrekedés van, és három hónapja nem voltam képes postolni semmit.) Ez a mai izzadtságszagú szösszenet ismét a nagybetűs ZAIZEN JOTARO, okleveles kreatívblogger szüleménye, és arról szól, milyen életérzés seggfejnek lenni online. Révén személyes érintettségű sztori lesz,  én bizony megmondom a tutit, és  kivételesen nem is hazudok benne túl sokat magamról (de tényleg).  Minthogy gyakorlat híján jócskán rozsdás vagyok, és hasogat is a fejem, szerintem csapjunk egyenesen a lovak közé.

ME ON THE LEFT, GETTING KICKED IN THE SWEET SPOT – 2 –

Minden alkalommal, amikor  kicsit be vagyok már állva a pünkösdölés ürügyén – igazából lehet bármilyen bebaszós összeröffenés,  haverok, családi, vallási vagy nemzeti ünnep, mindegy, csak  legyen szesz hogy elviseljem –   rám jön az  a filosz késztetés, hogy az élet rejtelmein kezdjek el hirtelen felindultságból elmélkedni.  Mikor már ürül a pohár (s telik a hólyag, hízik a máj), gyorsan s könnyen megtalálom a borban, vagy épp a törkölyben az igazságot ( mint kiderült jóval könnyebben megtalálom, mint mondjuk  a klotyót egy nyilvános szórakozóhelyen. -1- Amúgy Köszi Izriot). Ezek az alkohol ihlette bölcsességek, mint tudjuk, a leginkább időtállóak mind közül. Ami azt illeti, meg is osztok most mindenkivel egyet sajátjaim közül, hogy  érzékeltessem hová is vezet az ilyesfajta heveny filozofálási kényszer: Gondolkoztatok már azon, hogy mitől is lesz görbe este egy görbe este?  Nos, kellő mennyiségű alkohol után erre gyorsan rájöttem:  az ilyen esték azért görbék, mert ilyenkor bizony tudok kanyarban is hugyozni. (Na de, ma  azért nem ittam annyit, hogy megint megpróbáljam, amúgy lehet  az nem is kanyar volt, hanem lépcső.)  Ma ilyen igazi, detox-mélységű bölcsességekkel nem szolgálhatok, hisz nem volt alkalmam négykézláb keresgélni az igazságot, csak olyan kérdésekhez fogyasztottam elegendő kedvcsinálót, amiket egyenesen állva is fel lehet tenni, így a következőkön agyaltam:  Hogy a francba hiszik azt ezek az emberek, hogy 2010 már az új évtized?  Ki ez a fickó,  csak nem rokonom… talán a családfa zuzmó részéről származott el? Miért rugdosnak minden alkalommal olyan imádni való hévvel tökön az unokatesóm ennivaló kölykei?

No nem mintha nem akartam volna ennél mélyebb bacchusi révületben bölcselkedni, szemeztem én Jackkel, Jimmel és Johnnyval, a legközelebbi üveg rumot  is szívesen nyakaltam volna, mint valami tősgyökeres skorbutos kalóz, mégsem tettem. Azt leszámítva, hogy a rumosüveg gyerekzárral volt levédve, még egy nagyon jó okom volt, hogy ne hugyozzak a nap végén görbét a hajópalánkról a tengerbe (a nyilvánvalón túl, hisz az ugródeszka nem palánk és a Velencei tó sem tenger, kedves reménybeli kalózok).  A körülményekhez képest józan kellett maradjak, mert eszembe jutott, hogy kaptam valami bloggerdíjat a hétvégén. Megnéztem mit is kaptam tehát, és először bizony azt hittem, zsenge huszonhét éves koromra  -3- annyira végletesen elittam az agyam, hogy identitásválságot okozott,  mert azt a fránya izét karitatív blogger-díjnak olvastam.  No de – eszméltem fel – ez kizárt,  hisz hiába vagyok csupa jópofa vicc és élc, bizony elég rosszcsont voltam online . Itt valami más áll, valami ennél is elképesztőbb: a kreatív bloggerek népes táborába jelöltek.  (Ráadásul ez nem is Kossuth-díjas oltás, amire én jelöltem embereket.)

Ok, szóval kreatív blogger lettem, rágtam meg magamban  a gondolatot.  DE MIÉRT? (S  az, hogy a többiek miért, legalább ennyire jó kérdés – jött a vadhajtás is rögtön.)  Nem írtam semmit egy örökkévalóság óta, mégis valaki kreatívnak tart. (Valaki, akit jól ismerek, és ha ez egy másik blog volna, ahol történetesen nem full-time seggfej vagyok, bizony méltatnám is őt is azon kívül, hogy említem oltás nélkül  -4-).  Várjunk csak, gondoltam tovább, ide akár egy jobb kérdés is jöhetne: MIÉRT NE?  Ha valaki megérdemli ezt a díjat, az bizony én vagyok, hiszen megalkottam életem művét, önmagamat. Miután elmerengtem ezen, olvastam némi Kafkát. (Ha már úgyis írok, a nagyképű blogger díjra is jelöltetem már magam.) Lényeg a lényeg, úgy döntöttem, hogy ezt a díjat átveszem, de ez feltételekhez van kötve, úgyhogy teljesítsük is ezeket mostan.   Gondolom a címből  már kiderült, hogy nem arról akartam voltaképp írni, hogyan is alkoholizálok (addig amíg még nincs érvényben a saría, legalábbis), hanem arról, hogy mennyire creative douchebag vagyok. (Egyébként még az előző gondolatmenetemhez érdemes megjegyezni, hogy a piálással az a gond, hogy az italtól egy idő után hajlamos leszek depressziósodni és utálkozni magamon -5-, úgyhogy  megelőzésképp rövidre fogom a következő szakaszokat).

Mi is az a Creative Douchebag? Nyilván én, de azért mégis, muszáj példát hozni, hogy mitől vagyok az. Akik olvastak tőlem már egy-egy trollkodást, azok láttattak tőlem az évek során  pár  ‘creative douchebaggerynek’ aposztrofálható húzást. (A blogomon még egy-kettőnek utána  is lehet olvasni, ezekkel nem is foglalkoznék most.) Példaképp inkább egy, azóta már halott blogon elkövetett nosztalgiadarabot vennék elő. Ez  egy jobb időszakomból származó vers (creative) ami bizony jócskán kegyeletsértő (douchebaggery). Kontextusnak elég annyi, hogy egy kissrác kicsinálta magát egy anime hatására. Mit mondjak,  röhögtem, és megihletődtem.

How to lose friends and be unpopular

MY FAVORITE BOOK

 

A narutard halála.
(Vers, by Zaizen Jotaro.)

A célom, hogy én legyek Gaara.
A homok ura leszek, akárcsak ő.
A szüleim felkergetem ezzel a falra.
A fejpántom ugye milyen menő?

A szemem alatt táskák, mint neked Gaara.
A sok narutó-bámulástól lettem ilyen szép.
Az eszem tompa már, akár egy tégla.
Agysejtjeim közül egy sem maradt ép.

Egyedül vagyok mint te, Gaara.
A naruto csodáját nem foghatják fel.
A homokozóba indulok, balra.
Engem nindzsaként temetnek majd el!

Ássatok el, hadd legyek Gaara!
A homok ereje az enyém!
A homok ura, akárcsak Gaara!
Gaaraként halok meg én.

A homok lesz az én koporsóm is… Gaara!
Gaarának nem jutott több oxigén.

Sabaku Sousou!
Egyperces néma csöndet Gaarának, ennyi jár neki.

Nem tudom, szerintetek kreatív-e az ilyesmi, de ami a másik jelzőt illeti, azt egészen biztosan megérdemlem. De ha túl régi lenne a darab, akkor minden rajongóm megkönnyebbülésére örömtelenül közölhetem, hogy seggfej vagyok továbbra is, csak ezt nem látni, mert baszok ide írni. Hadd példálózzak egy minapi esettel,  mikor is egy barátommal csevegtünk, és szóba jöttek a különböző irracionális félelmek.  Kiszámítható módon röhögtem mint a sakál,  mikor bevallotta, hogy retteg a bohócoktól.  Jó baráthoz illően kerítettem is azonnal egy avatart, amin egy szomorú bohóc van, és elkereszteltem magamat THE SAD BUT FUNNY CLOWN névre -6-.  A beszélgetésnek  itt azonnal vége is lett,  mert egyrészt kiestem a székből, másrészt pedig  szerencsétlent annyira kitörte a frász,  hogy aznap már nem volt hajlandó szóba se állni velem (ahhoz ugyanis ki kellett volna vennem a bohóc-avatart).  Úgy egy napig vicces is volt a bohóckodás, aztán ráuntam, mert passzívan seggfejnek lenni  korántsem akkora élvezet.  Persze mihelyst visszavedlettem a jó öreg Zaizenné,  előbb említett barátom rögtön meg is szólított, és én természetesen azonnal kaptam az alkalmon, mondhatni csak erre vártam: a korábbi beszélgetésből  ugyanis az is kiderült,  hogy partnerem fél a pillangóktól.  Mit mondjak, amióta THE BUTTERFLY THAT COULD  néven vagyok online, azóta azt hiszem, nem is beszélünk. (Egyébként itt színjózan voltam végig.) De ha már ezt ide leírtam, azt hiszem még írnom kéne magamról egy magvas igazat, így most a saját irracionális félelmeimből is kiteregetek párat, hogy ne csak másokon vihorásszatok.  Mondjuk én elég földhözragadt dolgoktól félek csak, de talán  irracionálisan rettegek  a fogorvostól (okkal), a darazsaktól (okkal) és a nőktől (ok nélkül) -7-.

Azt hiszem, ezzel megvolt a hét igazság magamról, így csak két dologgal lógok még: kell egy ajánláslista a kreatív blogger címre,  ezen kívül pedig ki kéne raknom a kreatív blogger logót. Tudjuk  is le ezeket,  mert már elég szart lapátoltam ide egy bejegyzéshez.

OH SHI… Asszem jelölöm magamat hétszer. SORRY GUYZ.  (What did you expect?  I’m a douchebag.)

Liebes Tagebüchlein, Wie geht es dir?  Mir geht es gut. Ich bin zwar ein enormer Arschloch, und keiner hat mich deswegen so richtig gern, aber ich kann dennoch über mich selbst lachen, und das ist Was im Leben wirklich zählt.  Bevor Ich’s vergesse: Juden dürfen diesen Eintrag nicht lesen!

(Utálok inni  -8-.  Egyébként javarészt fikció a fentebbi írás. Lehet találgatni miről szólt.)

Frissítés: Ajánlás, minden zug- vagy társasági alkoholista figyelmébe, aki ismeri a fentebb ecsetelt életérzést: zene füleidnek.

Advertisements

5 hozzászólás

  1. Fene, lekéstem az első commentelésről…

    Ugyan megcsapott a postból áradó alkoholmámor és keserűség, de egyébként igen jó írás lett. A versre emlékszem még korábbról, lol, asszem jányanon blogján hoztad össze.

  2. Nem tudtam, hová írjam, pedig pár napja már észrevettem a dizájnváltást: GUSZTA LETT.

Ide követheted el a hozzászólásaid.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s