Abortált ötletek legjobbjai: Zweihänder

Üdvözlöm az olvasókat (mind a nyolcat, aki még valami érthetetlen okból idejár) az új rovatban, amit pusztán azért indítottunk, hogy legalább félévente legyen új post.  A rovat címe azon ötletek,  írások és rövid karcolatok tárházára utal, amiket szerzőtársam és jómagam vagy évekkel ezelőtt írtunk, aztán szemétlapátra kerültek (ám minthogy a Lomtár mifelénk luxusjószágnak minősül, önkéntelenül is megőrzésre került az utókor számára ezek jelentős része Zaizen János monumentális anime-kollekciójának mélyére rejtve), vagy amiket   hülyülésekben pár mondat erejéig fejtettünk ki, és – minthogy kínkeserves munkába került volna őket megírni – szép lassan megnyugodhatott az olvasóközönség, mint az egyszeri közgazdász leányzó egy intenzív gólyatábor után, hogy kreatív frigyeinknek nem született gyümölcse.  Igazából nem a legjobbak válogatása ez, hanem az a fajta maradék, amit egy hentes  nemes egyszerűséggel ‘tőkevakaréknak’ nevezne, és még a kóbor kutyáknak is sajnál odaadni, mert nem áll szándékában új betegségekkel megismertetni a modern gyógyászatot. A minőségről tehát annyit, hogy ezekért az írásokért a  jövőben bizonyára megköveztetnek minket az Egyesült Európai Iszlám Köztársaságok joggyakorlói, de minimum megkardlapoznak értük a rendfenntartók. Akármi is lesz a vége, úgy érzem, megérte.

A rövidke felvezetés után hamarosan következik az ígért írások egyike, a Zweihänder. Elöljáróban még meg kell jegyeznem, hogy ez ugyan megjelent  kb. két éve, de nem a jelenlegi  formájában,  minthogy  az eredeti elveszett, és kénytelenek voltunk egy korábban említett módon megőrzött régebbi példányból reprodukálni, mivel Zaizen folyamatosan erősködött, hogy rakjam fel ezt a szart ide a blogra.  Nem emlékszem már, miben volt más a teljes verzió, de két év távlatából különösebben nem is érdekelt, így  egy huszárvágással (és két tubus Technokol Rapidnyi utólag hozzátoldott gondolattal) megalkottunk egy egészen újfajta Frankenstein szörnyeteget.

Bemelegítésnek azonban egy kis háttér a dologhoz. Ez a kis… valami egy körülbelül 20 perces szellemi agymenés mellékterméke. A dolog apropója a következő volt:  mindenki csukja be a szemét, és képzelje azt, hogy a családjával vacsorázik. A hangulat meghitt, és a sors tréfájaképp még az eltipornivaló kisöcséd sem basztat. Fogalmam sincs, mit szerettek vacsorázni (habár ha tetűhintás olvasóval van dolgunk, annyit azért kitalálok, mi kerül a sütőbe), úgyhogy mindenki képzelje azt, hogy a kedvencét eszi. A vacsora befejeztével a családfő irtózatos hévvel felugrik az asztal tetejére, majd egyik karját a torka mélyére könyökéig lenyomva (nem tudom, fizikailag ez  kinél mennyire lehetséges, de azt is elfogadhatónak tartom, ha nem az, úgysincs a sok animebloggernek semmiféle valóságképe) kiokádja az ímént elfogyasztott vacsoráját. Azonban valamiféle bűbáj lesz úrrá rajtad és családodon, és a korábban vacsorának nevezhető massza egyáltalán nem tűnik gusztustalannak. A pépes állagú fő fogás érzéki násztáncot lejt a burgonyaköret átdolgozott kiadásával, miközben egy fél doboz többé-kevésbé megemésztett Heineken romantikus tűzijátékot biztosít. A csillár fénye neonnyalábokként tükröződik tova az apró gyomorsavtócsákról, mintha egy Kanye West koncerten lennél. Édesapád felkiált: “Gyerekek, kész a desszert!”, ti pedig nekiláttok jóízűen lakomázni, ismét.

Ha azt hiszitek, elmebeteg vagyok, netán épp nedves álmom volt egy római történelem tankönyvvel történő légyott következményeként, kivételesen tévedtek. Próbáljátok meg elképzelni, hogy ez az egész egy  analógia volt. Hogy egész pontosan mi minek felel meg benne, azt kinek a fantáziájára bízom, de annyi segítséget adnék, hogy akkoriban meglehetősen röhejesnek gondoltam, hogy az otakuk képesek ilyen hihetetlen lelkesedéssel zabálni a Claymore című mangát, ami számomra nem tűnt másnak, mint Berserknek egy női főszereplővel (remélhetőleg ennyiből mindenkinek sikerült rájönnie, hogy az előbb vázolt dadaista költészetem mit takart). A fiatalabb, naivabb énemmel ellentétben persze ma már semmin nem lepődöm meg, ami japanofilokkal kapcsolatos, ám akkoriban még az újdonság erejével hatott rám az egész szituáció, és úgy döntöttem, ha már ilyen egyszerűen megy az ‘alkotás’ ebben az egész alzsánerben, mint az ágyba hugyozás, én is megpróbálkozom vele. Jöjjön tehát, aminek jönnie kell:

Zweihänder

Zweihänder

A főszereplő Gunther Leopold Hansl főnemes, egy dicső keresztes lovag, aki Európa-szerte elvetemült vámpírok ellen küzd a Szentegyház és a Német-római császár nevében. Gunther kardja, a Liebreizend DaiHerzstillstand-maru egy érdekes átmenet egy kétkezes lovagi pallos és egy japán katana közt. Ezt Gunther még gyerekkorában kapta, amikor is hatalmasat csalódott az európai lovagok gyenge  fegyverzetében, de csak egy távoli keletről, Neppon országából származó mester volt képes megérteni Gunther sirámait – ő kovácsolta meg számára ezt a bámulatosan erős fegyvert, ami visszatükrözi Gunther komplex személyiségét. A cselekmény nagyobbik részében Gunther korábbi legjobb barátja, az eredetileg szintén Nepponból származó Jürgen Eidelberg von Kazama ellen küzd, aki azóta a vámpírok szörnyű vezetőjévé vált, ezért a főhős egyszerre próbálja meg kettészelni és megmenteni a lelkét.  A sorozat felénél Jürgen viszont egy drámai fordulat keretében felfedi, hogy valójában Gunther is félig vámpír. Gunther tiszta lelke azonban még nem vált gonosszá, hanem az átkát megtanulhatja irányítani, és képes lehet akarata szerint váltani emberi és szörnyeteg formája közt. Ezt annak a ténynek, köszönheti, hogy  édesanyja szintén a fiktív Neppon országából származott, csak az édesapja volt német.  Gunther ráébred, hogy ez gyermekkori barátjának is reményt jelent, így újult erővel küzdhet tovább. A sorozatban helyet kap az elengedhetetlen szimbolika, minthogy minden karakter homlokára egy ormótlanul nagy horogkereszt van tetoválva, mely a japán “ban” kanjit jelképezi, és a germánok szokatlanul nagy termékenységére utal. Átváltozásakor Gunther horogkeresztje erős vörös színben kezd világítani, ruhái leszakadnak testéről, hátán pedig egy erősen vérző ‘MEIN KAMPF’ felirat tűnik fel, amely azt hívatott demonstrálni, hogy harcában az ádáz pokolfajzatok ellen nem számíthat segítségre az emberektől (gyengeségük miatt), ez  csak az ő harca.   A sorozat utolsó felében kiderül, hogy lappangó náci génjeik miatt az egész német népre a vámpírrá válás sorsa vár, a bennük rejlő gonoszságnak már csak ideig-óráig képesek ellenállni. Gunther azonban hősiesen feláldozza magát, keresztre feszítve testét Golgotha mezején. Ezen hősies tettével az egész német nép megtisztulást nyer, és elkerülvén szörnyű sorsukat minden német tiszta, ázsiai emberré változik.

~FIN~

Ja, egyébként bónusz pont azoknak, akik a legtöbb animés klisét fedezik fel ebben a kis föffenetben. Nem muszáj persze ideírni, szerintem boldogabbak lesztek a saját gondolataitokkal, mint én lennék velük.

Remélhetőleg minél több, a zöld szemes ostoros értelmi kapacitását alulról súroló kommentet kapok azzal kapcsolatban, hogy “dehát nem is olvastad nincs jogod véleményt mondani róla te rohadt divat-troll!!!!44 xDDD”. A postnak egyáltalán nem ez volt a lényege, és az, hogy valami 29 éves, édesanyja pincéjében székelő otakunak korán megjön tőle a havija, nem változtat azon, hogy csak szórakoztatásra írtam ezt az egészet.

Megj.: köszönet a blog másik figurájának a remek gyors shopért.

Advertisements

2 hozzászólás

  1. Mint mindig, most is könnyesre röhögtem magam a postodon, pedig ezt még anno olvastam a régi blogodon is. Igazán sajnálom, hogy csak ilyen ritkán éled ki online az agymenéseidet.

Ide követheted el a hozzászólásaid.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s