Keblek és irónia

Keblek és irónia.

Vázlatos ismertető az irónia jelenségéről.

“Ironie versteht der Leser nie.”

Ezen bejegyzés mindazokhoz szól, akiknek fejében az irónia, mint homályos és nehezen érthető fogalom él, akik a köznapi használatban elkoptatott szó hallatán bizonytalanok a konkrét jelentését illetően,  vagy akik egyszerűen tudni akarják, hogy mit is takar az irónia. Filozófiai értekezések, Kirkegaard, Szókratész  és egyéb nagy gondolkodók idézgetése helyett,  metafizikai boncolgatások helyett, csupán egy egyszerű, hétköznapokból kiragadott példán fogom ma illusztrálni az irónia jelenségét.  Az iróniát, mint műfajt a fogalom tisztázása után érintőlegesen szintén tárgyalni fogom. Ha később szükségesnek érzem, vagy  a visszajelzések megkövetelik, kiegészítem még a bejegyzést (vagy elveszek belőle, igény szerint).
Fogjunk hát hozzá.

Az irónia jelensége egy hétköznapi példán demonstrálva.

Júniusban, egy meleg és idegőrlő vizsganap után metróra szálltam, és megkezdtem a szokásos utat hazafelé, együtt a munkanapok késő délutánjaira jellemző tömeggel. Az izzasztó rázkódás és a vizsga utáni tökéletes szellemi és fizikai ernyedtség ellen bámészkodással védekeztem, és minthogy nem volt más néznivaló, az utastáraimat vizsgáltam meg tüzetesebben. A fáradtságtól meglazult önfegyelmemnek és a melegnek hála, a hölgyek kivillanó vonalai és a tekintetem a megszokottnál gyakrabban találkoztak.   Egy ilyen metszéspontnál hasított belém a felismerés. Ez volt a pillanat, ott a metrón, a melegben, ahogy lezsibbadt aggyal álltam és néztem magam elé, amint felbukkant a szemem előtt az irónia a maga tökéletes valójában.  Az irónia csinos fiatal lány képét öltötte, rózsaszín pólót viselt, egy felirattal: “more than just a pretty face”, (fordításban: több csupán egy szép arcnál) és a felirat alatt feszült a két legteltebb, legformásabb kebel, amit valaha láttam. Valóban,  jóval több volt egy csinos arcnál. (Az irónia ezután  rövidesen leszállt, én meg mehettem haza biflázni a következő napra).

Az irónia értelmezése.

A fentebbi anekdota nem szárnyal Shakespeare-i magasságokban, de úgy gondolom az alapvető jelenséget jól illusztrálja.  Az irónia fogalmának megértéséhez elengedhetetlen, hogy észrevegyük a kettősséget, ami a szándékolt jelentés, és a valós (vagy sugalmazott) jelentések között áll fenn. Jelen esetben tehát a póló szándékolt jelentése, ami arra hívná fel a figyelmet, hogy az adott hölgy vonzó felszíne alatt az értelem óceánja rejlik, az illető hölgy  monumentális idomainak hála kisiklik, és a hölgy formás, feszes, és szemet gyönyörködtető kebleit értjük a feliratban emlegetett többlet alatt.  Ez az eltérés a jelentések síkjai között, amit a hétköznapi értelemben használt irónia szóval írunk le.

Az irónia a humor jelentős forrása lehet (mint jelen esetben is), viszont nem csak a humor eszközeként használatos, alkalmas ennél többre is: Shakespeare tragédiái (akárcsak a komédiái) az iróniára építenek. Így a Rómeó és Júliában Rómeó kétségbeesésében megöli magát, mert Júliát halottnak hiszi. Ezután Júlia tetszhalott álmából felébredvén, Rómeó öngyilkosságáról tudomást szerez, és szintén véget vet életének. A halálesetek elkerülhetőek lettek volna, ha a fiatalok a valós és vélt kettősségét felismerik, így viszont az elkerülhető végzetük iróniája a tragikus fordulópont a drámában. (Meg kell jegyeznem, hogy egészen eddig a pontig inkább komédiáról van szó, csakhogy  Shakespeare ezzel a morbid csavarral a komikus szituációt tragédiává emeli, és a mosoly az arcunkra fagy.) De egy köznapibb példával élve: minden alkalom, amikor egy politikus arra hivatkozik, hogy a békéért indít háborút (“megelőzésképp”) a keserű irónia újabb megnyilvánulása (az irónia attól, hogy a háború legitim, mint a II. Világháború és Churchill esetében látható volt, még irónia marad. ) Más szavakkal: a békéért háborúzni olyan, mint a szüzességért szexelni.

Az irónia  hatásától függetlenül lehet szándékolt és szándékolatlan. A mindennapi irónia megnyilvánul mindkét módon: A szarkazmus például az irónia szándékolt, szóbeli megvalósulása. Minden alkalommal, mikor az ellenkezőjét mondjuk annak, amit közölni kívánunk, és tudtában vagyunk az ebből adódó iróniának (a hangzó beszédben a hangsúly, hanglejtés, testbeszéd, és egyéb nem-verbális csatornákon közölve azt, hogy most  voltaképpen szarkasztikusak vagyunk), a kontextus (vagy az előzetes tudás) és a mondottak közötti éles ellentétre építjük fel a szándékolt jelentésünket, és így eszközként élünk az iróniával. Egyszerű példával élve szarkasztikusak akkor vagyunk, ha azt mondjuk egy  közmondásosan ügyetlen embernek, hogy nagyon ügyes. (Jobb esetben meg is érti a szándékolt jelentést, miszerint iszonyatosan ügyetlen.)
Ezzel szemben áll a szándékolatlan irónia,  amely, akárcsak a szemléletes példa a bejegyzés elején, spontán alakul ki, az irónia felismerésének elmulasztásával. (Mellesleg nem vagyok teljesen biztos benne, hogy tényleg szándékolatlan volt a példámban szereplő irónia, hisz könnyen meglehet, hogy az értelem óceánja vetette a humor hullámát.) Az ilyen irónia akkor lép fel, ha a jelentések eltérésével valaki nincs tisztában. (Külső szemlélő jót mulathat az ilyesmin.)

Végezetül egy-egy ironikus helyzetet a véletlen is létrehozhat. Az ilyen típusú iróniát nevezzük a sors iróniájának. Például ha egy Greenpeace-aktivistát agyonüt egy fa, az ironikus, pusztán a kontextus miatt  – a kedvencem mind közül az iróniának ez a fajtája.

Az irónia, mint műfaj.

Az irónia jelenségén túl rejlik, az irónia, mint műfaj – és ez már keményebb dió.  Az irónia a gúnyhoz hasonlítható műfaj, viszont abban különbözik a gúnytól, hogy a  bemutatott jelenséget nem ítéli el nyíltan, hanem azt mintegy elfogadva mutatja be annak abszurd, ellenszenves vagy nevetséges voltát. Ez az éles bírálat nem közvetlen, mint a szatíra esetében, hanem rendszerint burkoltan jelenik meg. A jelentős ironikusok, mint Swift vagy Voltaire a társadalmaik idejétmúlt konvencióit gúnyolják, mások viszont épp a hagyománnyal ellentétes, új gondolatokat állítják pellengérre.

Swift Gulliverje ennek a műfajnak egy kiemelkedő példája. Bár a legtöbben gyermekmeseként gondolnak rá manapság, eredetileg a korabeli társadalom politikai és vallási feszültségeinek, és az utazóregények népszerű stílusának kigúnyolására íródott. (Ezen felül egyéb céljai is voltak, de részletezni ezeket most fölösleges volna.)

Nehéz hétköznapi példát találnom, amely híven tükrözné az iróniát, mint műfajt, és minthogy a műfaj határai összemosódnak a szatíráéval és a paródiával a valós életben (lásd pl.  Stand-up Comedy, reklámok) ezért gyakran még meghatározni is nehéz, mi hova tartozik, így saját írásaimra vagyok kénytelen hivatkozni. Jóval szerényebb példa, mint swift Gulliverje, de saját írásaim közül a TÍZ OK, ill. a Csordulj nyálam, mondta a fangörl c. írásom, az irónia műfajához tartozik, ahol az első az un. “fanboy  nyálverés” a második pedig a tudományos stílus és a yaoi rajongótáborának gúnyolására íródott. A tíz ok a tisztább műfajú irónia a kettő közül,  míg a másik inkább szatirikus, sőt, kifejezetten gúnyos néhol.)

Ezzel a bejegyzéssel leróttam a tartozásomat. Mindenkinek, aki ezután azzal vádol, hogy nem vagyok tisztában az irónia fogalmával, hogy “bujkálok a szó mögé”, vagy egyéb értelmetlen mondatokba ágyazza az irónia szót, mert azt hiszi, hogy tudja miről beszél… nekik csupán annyit, hogy nyissák ki a szemüket és meglátják a cselekvésükben az iróniát.

Advertisements

Ide követheted el a hozzászólásaid.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s